Mennyi hőszigetelés szükséges?

Hőszigetelés

Alapvetően két esetben merülhet fel a címbeli kérdés.
Az egyik, amikor az ember új családi házat tervez építeni, a másik pedig akkor, amikor épp felújításon gondolkozik.

Új ház építés során nagyon egyszerű a válasz arra, hogy mennyi hőszigetelés lesz szükséges, ugyanis a tervező mérnök majd ki fogja azt számolni nekünk a tervezés során. Persze ott is előre jelezhetjük, hogy mennyire szeretnénk energiatakarékos házat, és ennek megfelelően fog kalkulálni, így fog kijönni, hogy az egyes felületekre mennyi hőszigetelést kell rakni, illetve milyen homlokzati nyílászárók lesznek szükségesek.

Kicsit nehezebb a dolgunk egy felújítás során. A hőszigetelés ugyanis nagy fontosságú sokak számára ilyenkor, viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy hőhídmentesen kell ennek elkészülnie. Oda kell figyelni arra, hogy az ablakok hőszigetelő képességének összehangban kell lennie a faléval, és a födémmel illetve tetővel is. Tehát a ház teljes külső felületén közel ugyanolyan hőszigetelő képességű felületeknek kell lenniük.
Épp ezért nem érdemes pl. csak a falakat hőszigetelni, miközben a födém meg szigeteletlen marad.
A lényeg, hogy igyekezzünk minél inkább energiahatékony épületet létrehozni, mert hosszútávon ez megtérül.

Megosztás